„Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet kapott a 80 éves Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégium

A 80. születésnapját ünneplő intézmény az ünnepi hét megnyitóján vette át a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” iskola címet, melyet Keszthelyi Nikoletta, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Infokommunikációért és Fogyasztóvédelemért Felelős Államtitkárság fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára adott át.

A fogyasztóvédelemért felelős minisztérium két évvel ezelőtt írta ki a pályázatot azzal a céllal, hogy azokat az intézményeket díjazza, melyek felismerték, hogy fontos fogyasztói tudatosságra nevelni diákjaikat. A fogyasztóvédelem ugyan nem kötelező tantárgy a köznevelésben, de szükséges, hogy az iskolák felismerjék és valamilyen alternatív módon beillesszék a fogyasztóvédelem oktatását a tanrendjükbe.

Az iskola pályázatában kiemelten kezelte az internetes kereskedelemre való oktatást, a közösségi média tudatos használatára való nevelést, valamint a pénzügyi tudatosságra nevelést - ez az iskola jellegének is köszönhető -, és a fenntartható fejlődésre, fenntartható fogyasztásra való nevelést. Vállalásuk a helyi és megyei fogyasztóbarát vállalkozások, termelői piacok látogatása, ami azért is fontos, mert ebből az iskolából nemcsak a jövő fogyasztói kerülnek ki, hanem a jövő vállalkozói is.

A Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola Díjat Berta Ildikó, a Közgáz tagintézmény-vezetője vette át a helyettes államtitkártól.

Az intézmény országosan a 49., a megyében pedig a második, aki megkapta a címet.

Forrás:

http://fogyasztovedelem.kormany.hu/node/34185?fbclid=IwAR2Zl9m8hPQDIkIjnv2jkD51rJiURd5qa_jH_Hbv-rPpsPDnVln5O1G2Ddo

 

Régi honlap