Jónak lenni karácsony után is

Nem csak kimagasló szakmai képzéseiről, városi, megyei, országos megmérettetéseken való szép helytállásairól, hanem most már jóságáról is beszélnek a pápa KÖZGÁZ neve kapcsán. Legutóbbi szeretetmegmozdulásukkal a pápai Második esély állatvédő szervezetet támogatták: az egyesület gondozásában élő cicáknak és kutyusoknak gyűjtöttek és vittek pokrócokat, párnákat, takarókat, plédeket, régi pulcsikat, hogy a kutyaházakat kitömhessék, felmelegíthessék, otthonosabbá tehessék a szomorú szeműeket pártfogó állatvédők és önkéntesek. A „szeretetbetétek” mellé jutott kis szalámi is, jutifalatok, táp és egyéb apró finomságok, amikért az Otthonlakók nem győztek sorba állni. A nemes küldetést, a pokrócszállítást az iskola 9.A osztálya vállalta, pár tanuló jelentkezett a személyes látogatásra. Komoly vonzerő volt az is, hogy az első és példamutatóan lelkes fuvaros az osztályfőnökük volt, Karnerné Pethő Katalin tanárnő személyében. Két autó, négy tanuló, két tanár tette tiszteletét a hétvégén a pápai telephelyen, hogy lássanak, segítsenek, hírt vigyenek: arról, hogy Murainé Ibolya áldozatos munkájának köszönhetően van a pápai és Pápa környéki bajba jutott négylábúaknak „második esély”.

Czobor Andrea

 

 

Régi honlap