Környezettudatosan élünk

Iskolánk 2011-ben nyerte el először az ÖKOISKOLA címet. Éppen ezért, a pápai KÖZGÁZ ezen a területen sem mondhatja el magáról, hogy csendes-dolgos hétköznapjai vannak, merthogy a dolgos még igaz lenne, azonban a csendes korántsem. Itt mindig történik valami: a diákok versenyeznek, a szakmai előadók mindennapos „vendégek”, a közös programok jó csapatépítő tréningként vigyáznak a közösség egészséges egységére. Mindez környezettudatos környezetben: ugyanis igyekszünk a hétköznapok értékére, egyediségére, megismételhetetlenségére úgy vigyázni, hogy közben óvjuk is azt. Komolyan és már-már kínosan ügyelünk arra, hogy órák után lekapcsoljuk-lekapcsoltassuk az osztálytermek világítását, ha nem használunk gépet az órákon, feleslegesen nem hagyjuk bekapcsolva a monitorokat, aktív táblákat. A diákok figyelmét folyamatosan felhívjuk arra, hogy szelektíven gyűjtsék a hulladékot, ne pazarolják a vizet, kézmosás, ivás után zárják el a csaptelepeket - erről győződjenek is meg -, s ha bárki, nagy siettében elfeledte ezt, szóljunk mulasztásáról, ne restelljünk helyette „intézkedni”. Diákjaink maximálisan együttműködőek, értik, érzik, tudják, minden egyes feleslegesen, pazarlóan, figyelmetlenségből kidobott pénz hétköznapjaik digitális lehetőségeit vagy épp osztálykirándulásaik lehetőségét kurtítja.

A spórolás alap a KÖZGÁZ-ban. Nem csak tanulják, élik is ezt. A jól végzett munka jutalmaként pedig az „összespórolt” pénzből kirándulnak, buliznak, színesítik hétköznapjaikat.

Arról nem is beszélve, hogy nincs olyan diák vagy tanerő, aki ne gyűjtené a petpalackokat és a kupakjaikat - a palackokat is újrahasznosításra gyűjtik-szánják, a kupakokkal pedig jótékony segítséget adnak rászorulóknak. Az elemeket is rendíthetetlenül hozzák a folyosón található elemgyűjtő tartályokba.

Az iskola kerékpárokkal teli udvara arról tanúskodik, igenis sokan preferálják az egészséges-és környezetkímélő „munkábajárást”.

Órákon egyre gyakrabban látni a diákoknál újrahasznosított papírból készült füzeteket, albumokat, sőt könyveket is. Ezekre szemmel láthatóan büszkék is. Tetszik nekik a színük, meg maga az érzés, hogy valami olyasmit tartanak a kezükben, ami már második életét éli.

Az iskola kiemelt fontosságú dologként kezeli a környezetvédelmet, mégpedig a maga egyszerű, de nagyszerű módján, hangzatos „szólamok” helyett tettekkel: pl. természetvédelmi napot szervez. Előadókkal, zöld környezetben. Dupla élménnyel. Amit a résztvevők tovább örökítenek. Az idei évben fotópályázatot is hirdettünk az „Iskolánk” természeti környezete címmel, melynek eredményhirdetésére a tanévzáró ünnepélyen kerül sor.

Nincs év, nem lehet év papírgyűjtés nélkül! Az iskola „apraja-nagyja” sistergő-zsongó hangyabolyként hordja szorgosan az otthonról hozott, hosszú idők alatt, gondosan gyűjtött papírt: újságok állnak hegyekben, arra várva, hogy aztán új életre keljenek - talán épp valamelyikünk papírmappájában.

Minden évben iskolai szinten megemlékezünk a Föld napjáról, a Víz világnapja és a Környezetvédelmi világnap sem maradhat el, sőt, szaktárgyi órákon a Madarak és fák napja is nagy érdeklődésnek örvend. Iskolánk parkjának fái madáretetőket rejtenek, hogy a téli időszakban kollégistáink etetőanyaggal lássák el a táplálékot keresgélő csicsergőket.   ÖKO faliújságunkat folyamatosan frissítjük, ahogy honlapunkon az ÖKO iskola ikon alatt található net-es hírportálunkat is. Diákok és tanárok lelkesen és ötletgazdagon oldanak meg feladatokat, gyűjtenek, filmet néznek, vagy ha kell, állnak össze egy kép erejéig, hogy megmutassák a világnak: Természeti kincseinkre ügyelni, vigyázni, figyelni kell.

Így gondoskodik a KÖZGÁZ egy élhetőbb, szerethetőbb, egészségesebb jövőről. Ma.

Czobor Andrea

 

Régi honlap