Lámpafénynél, félhomályban, alázattal

 A Jókai ünnephét egyik legizgalmasabb programján vehettem részt. Az imént. Alig pár perce jöttem ki a korhűn berendezett, igazi olvasópavilonná varázsolt díszteremből. Még friss az élmény. Remegő, meleg, hálás, örömkönnyes. Sír a lelkem, mert amit átélt, kevés ahhoz foghatót tapasztalt az elmúlt ötven év alatt. Diákok és kollégák gyűrűjében, érdeklődő pillantásukkal övezve olvastam fel egy szabadon választott Jókai műből. Leülvén a kiemelt helyre, hevesebben kezdett el dobogni a szívem, éreztem, ereimben lüktet a vér, szám szóra nyílt, s meg sem állt, míg végére nem értem az olvasásnak. Gördülékenyen ment minden, a betűk, szavak, szófogadón sorakoztak előttem, kissé remegő hangom életre keltette őket –s a történetet, melyet csillogó szemekkel követett a hallgatóság. Csend volt, csak a hangom ringatta a vendégek figyelmét, segítette a képzelet szárnyán szállni-láttatni az eseményeket. Felemelő pillanatok voltak. Éreztem a csodát. Jókai csodáját, a körülöttem lévők ámulattal és alázattal teli figyelmét, a hely szellemét. Méltó felolvasómaratonnal ünnepelt a 80 éves pápai KÖZGÁZ. Soha el nem feledem, hogy a részese lehettem.

Czobor Andrea

 

Régi honlap