In memoriam Agócsné Varga Zsuzsanna

In memoriam 

Agócsné Varga Zsuzsanna

1953 - 2018

 

                                                                                                                                                                                

 

Fájó szívvel és megrendülten állunk itt mindannyian és búcsúzunk kollégánktól, iskolánk volt igazgatóhelyettesétől, Agócsné Varga Zsuzsannától.

Szeretett munkatársunk 1974. február elsejétől lett a Jókai Mór Közgazdasági Szakközépiskola Gépíró és Gyorsíró Szakiskola szaktanítója, hű maradva egykori iskolájához, aminek egykor tanítványa is volt. 1975-től több alkalommal osztályfőnöki teendőket is ellátott: előbb a szakiskolában, majd a szakközépiskolában. Az élet vihara egy időre másfelé sodorta, de 1985-ben ismét hazatért Pápára, s nyugdíjazásáig, 2012-ig igazgatóhelyettesként dolgozott egykori alma materében.

Zsuzsa meghatározó alakja volt a közgáznak. Olyan tanáregyéniség, akire a szülők bátran bízhatták gyermeküket. Olyan ember, akire a kollégák mindig számíthattak. Következetes szigorával, irigylésre méltó teherbírásával mindannyiunk számára példa lehetett. Mint minden ember életében, így az övében is akadtak nehéz pillanatok, de mindig igyekezett talpra állni, ……a munka segítette ebben.

A halál mindig megrémiszt, mert visszahozhatatlanná válik az, ami elmúlik. Egy találkozás, ami nem következett be, egy elmaradt vallomás, melyről lekéstünk, egy ölelés, melyet elszalasztottunk, egy dicsérő szó, melyet valamiért, de nem mondtunk ki. Megpróbálni elfogadni a másik halálát annyit jelent, mint elfogadni egy 'soha viszont nem látást', egy hang és gyengédség megszűntét, belenyugodni a jövő szétfoszlásába, az örökös és végleges hiányba.

Most itt állunk és emlékezünk Zsuzsára, mindnyájunkban él egy kép róla, mely felidéződik bennünk, …ha rá gondolunk: mi, kollégák halljuk klumpájának jól ismert kopogását, jellegzetes köhögését, gyakran használt szavait.

A halál mindig megrémiszt, de tudom, hogy a veled töltött idő sorsszerű volt. Mennyi és mennyi emberrel hoz minket össze a sors életünk során? Minden egyes kapcsolat, legyen az barátság, párkapcsolat vagy munkakapcsolat, megmásíthatatlan, kitörölhetetlenül mély nyomot hagy az emberben. Örülök Zsuzsa, hogy részesei lehettünk az életednek, köszönöm, hogy tanulhattunk tőled.

A halál mindig megrémiszt, de él bennem a tudat, hogy mindaz, amit tőled kaptunk útravalóul: kitartás, szorgalom, a munka szeretete, precizitás, lelkiismeretesség, szakértelem, a gyermeki lélek tisztelete, tovább él bennünk.

A halál mindig megrémiszt. De vigasztal a tudat, - ahogy azt egy angol író is lejegyezte - hogy „a testünk csak egy ruha a lelkünk számára, amit az út végén levetünk, hogy újra könnyűvé váljunk és hazarepülhessünk.”

Egy Zsadányi Lajos verssel búcsúzunk tőled

 szeretett kolléganőnk, Zsuzsa

 

„Valaki elment, itt hagyott                         A szirom lehull hangtalan

Erdőt, mezőt, fényt, illatot,                        Ki visszajön, még hangja van,

A kertet, ahol ültetett...                              Ha megérkezik, bekopog,

Valaki elment, de hova?                     Fejével biccent – itt vagyok –,

A kilincsen ott a kéz nyoma,                      Valaki elment, messze jár...,

                                                                   S nincs sehol, nincs sehol.”

NYUGODJ BÉKÉBEN!

Tóth Judit

 

Régi honlap