IN MEMORIAM GÁTI SAMUNÉ PAP IRÉN

 

IN MEMORIAM

GÁTI SAMUNÉ PAP IRÉN

1930 - 2016

Én átrohantam sok-sok ajtón,                                                                                  

minden éhségben Őt óhajtom,

mert minden megszomorítottak                                                                                                      

reménye, Krisztusom, kopogtat.

Utolsó ajtó Ő: mögötte

vár a Boldogság. Mindörökre.

(Mécs László)

Mécs László szavai után szeretettel köszöntöm a végtisztességen megjelent Gyászoló Gyülekezetet, akik eljöttek, hogy Isten akaratában megnyugodva részt vegyenek szeretett kollégánk: Gáti Samuné Pap Irén nővérünk temetési szertartásán, és megrendülten, a végső búcsú szívszorító fájdalmával kísérjük őt utolsó útján! Halála mindnyájunk számára nagy veszteség.

A Pápai SZC Jókai Mór Közgazdasági Szakgimnáziuma és Kollégiuma tanárai nevében, Marlene kolléganőmmel együtt emlékezünk a pápai Gépíró és Gyorsíró Iskola nyugalmazott tanárára, igazgatóhelyettesére. Kollégaként és a család tisztelője, barátjaként mi ketten álltunk hozzá legközelebb, ezért is tartozunk neki azzal a tisztelettel, hogy kedves egyéniségét felidézzük.

Gáti Samuné 1930. február 20-án született Pápán. Az elemi és polgári iskola IV-IV. osztályát a pápai Református Nőnevelő Intézetben végezte, majd a Türr István Állami Gimnáziumban érettségizett 1949-ben, ezután gyorsírást és gépírást tanult.

1950 decemberében férjhez ment. Férje Gáti Samu református segédlelkész, gyors- és gépírástanító, aki 1939-ben alapította meg Pápán magániskoláját, a Gépíró és Gyorsíró Iskolát, és szakmájában országosan, sőt nemzetközileg is ismert, elismert szaktekintély volt.

Irénke 1951-ben megszerezte a gyorsírástanítói és gépírástanítói oklevelet. 1951 szeptemberétől a pápai Gépíró és Gyorsíró Iskolában tanított 1985-ben történt nyugdíjazásáig, illetve 1991-ig óraadóként. 1971-től az iskola igazgatóhelyettese volt. Kiváló szakemberként munkáját jó szaktudás és emberismeret jellemezte. Lelkiismeretes pedagógus volt, első osztályosokat tanított a gépírás és a gyorsírás alapjaira. Kezdettől fogva a rendeskorúak oktatásán kívül az iskola legtöbb gondot adó feladatát végezte: az esti osztályba járók tanítását. Jó osztályfőnöki és tanári munkája eredményeként vizsgaeredményei is  jók  voltak - tanítványai megállták  helyüket a szaktárgyi versenyeken is. Pontos, precíz munkavégzése folytán tanítványaitól is megkövetelte a pontosságot, precizitást.

Munkabírásával, szorgalmával példát mutatott, kollégái közül kitűnt szép írásával. Finom lelkületű ember volt, kiváló humorral. Sokszor megtréfálta kollégáit, kedves meglepetéseivel igyekezett mindig jó hangulatot teremteni. Őrzött a lényében valami gyermekit.

Kifinomult ízlése volt: rengeteget olvasott, zenét hallgatott, verseket írt, idézeteket gyűjtött, és ezeket az értékeket megosztotta kollégáival.

Házasságukból 2 gyermekük született: 1952-ben Erzsébet – aki jogász lett, és 1954-ben István – ő a pécsi Idegklinika orvosa.

Törékeny termete ellenére nagyon erős és fegyelmezett volt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, ahogy a rengeteg tragédiát elviselte:

·     1971-ben, 56 éves korában meghalt férje. Irénke 41 évesen maradt özvegyen.

·     1984-ben - 32 évesen - Erzsike lánya is meghalt. A legfájdalmasabb dolog, amikor az édesanya temeti a gyermekét.

·     l985-ben elvesztette szeretett sógornőjét, Lenkicét, akivel testvéri szeretetben éltek. Lenke néninek a pedagógus hivatás mellett a család volt a mindene, segített a két árvát felnevelni, taníttatni.

Ennyi nehézséget, megpróbáltatást csak erős hittel, az ebből fakadó jókedéllyel, sajátságos humorral és szeretettel lehetett elfogadni. Sok jót tett, és életében nem földi, hanem lelki kincseket gyűjtött, amit most magával vihet, mint kamatoztatott talentumot. A mondás szerint:

„Amilyen az életem, olyan lesz halálom: a halál az élet visszhangja.

Ha jól éltem, halálom boldog búcsúzás lesz a földi élettől.

Igen. Ezt az életvitelt igazolja Dsida Jenő Sírfelirata is:

„Megtettem mindent, amit megtehettem,

kinek tartoztam, mindent megfizettem.

Elengedem mindenki tartozását,

felejtsd el arcom romló földi mását.”

Irénke ezer szállal kötődött szülővárosához, Pápához. Naponta végigment a Kossuth utcán, ahol találkozott volt tanítványaival, akiktől sok jó szót, kedvességet kapott.  Évek óta eljárt a Barátok utcai idősek otthonába, ahol különböző programokban vett részt. Szeretett együtt lenni és szeretetet adni társainak, szívesen olvasta nekik saját verseit. Fia, dr. Gáti István többször hívta magához Pécsre, de Pápát és az ismerőseit nem tudta itt hagyni.

Irénkéről ez a kép él bennünk. Utolsó éveit bearanyozta kedves, mindenben mellette álló, segítő és gondoskodó társa: Éva, egy rendkívüli ember s jóbarát.

Csendesen, a rád jellemző finomsággal tetted meg utolsó lépéseidet, ahogyan Gyurkovics Tibor is kívánta:

Valahol meg kell állni,

Valahol meg kell halni.

Valami könnyű réten

Akarok elfakadni.

Nem félek a haláltól.

Megállok vele szemben.

De amikor lesújt rám,

Isten, ölelj meg engem.

(Gyurkovics Tibor: Én látom a boldog Jézust)

Kedves Irénke! Szívünkben, lelkünkben megmaradnak a Veled kapcsolatos emlékek, de te már Isten szeretetében élsz tovább. Hisszük, hogy elérkeztél az örök Hazába, és onnét Szent Ágoston szavaival így bátorítasz bennünket:

(Szent Ágoston: Ne sírj azért, mert szeretsz)

A halál nem jelent semmit.

Csupán átmentem a másik oldalra.

Az maradtam, aki vagyok,

s te is önmagad vagy.

Akik egymásnak voltunk,

Azok vagyunk mindörökre.

Úgy szólíts, azon a néven,

Ahogy mindig hívtál.

Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,

Ne keress új szavakat.

Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,

Folytasd kacagásod, nevessünk együtt,

Mint mindig tettük.

Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.

Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is

Hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.

Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.

 

A fonalat nem vágta el semmi,

Miért lennék a gondolataidon kívül…

Csak mert a szemed nem lát…

Nem vagyok messze, ne gondold.

 

Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.

Meg fogod találni a lelkemet és benne

Egész letisztult szép gyöngéd szeretetemet.

Kérlek… légyszíves… ha lehet, töröld le könnyeidet,

És ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.

Kedves Irénke! Isten veled! Viszontlátásra!

Menyhárt Zsuzsanna

 

 

Régi honlap